Üdv a portálomon!
Andinak hívnak, 20 éves vagyok, egyetemista :). Azok közé tartozok, akik nem tudnak tétel nélkül eredményesen felkészülni az érettségire, vagy a vizsgákra. Épp ezért minden tételt kidolgozok, amihez a vizsgáim során szükségem van. A tételeket esszé formában dolgozom ki, nem pedig vázlat szerűen.
Ezt a portált azért hoztam létre, hogy az általam elkészített tételeket eljuttasam azokhoz, akik megszeretnék könnyíteni a tanulásukat. Jogász hallgató vagyok, éppen ezért főleg a jog hallgatók számára találhatok majd meg fontos viszgatételek. Ettől függetlenül fenn lesznek még érettségi, s angol nyelvvizsga tételek is.
Ezek a tételek akár olyan pontosan magukba foglalják az elvárt követelményt, hogy az adott könyveket nem feltétlenül szükséges már megvenni. A tételek tartalmazzák a könyvek, külön féle jegyzetek, s az előadás anyagait is. Ezeknek a tételeknek az elsajátításával garantáltan eredményes vizsgát, érettségit lehet tenni.
A tételeim rövid ismertetését folyamatosan bővítem, de ha bármi kérdésetek van a tételekkel kapcsolatban, akkor írjatok a lent megadott e-mail címemre!
Remélem a tételeim segítenek majd a felkészülésben!
Jó tanulást, Andi. :)
Kapcsolatfelvétel: maximista_newlife@hotmail.com
|